Tizenharmadik fejezet – Az irodalom helye napjainkban

Minden egyes alkalommal, amikor látok egy nagyon jó képet, meghallok egy fülbemászó dallamot vagy egy szuperül összerakott videót nézek, eszembe jut az, hogy mennyivel könnyebb dolguk van azoknak az embereknek, akik ezen önkifejezési módok közül „választották”. (Ezt a szót azért írtam idézőjelben, mert tulajdonképpen nem te választod meg, hogy melyik módszerrel éled majd ki a kreativitásodat. Ez tehetség kérdése.)

Az irodalomnak történelem- és társadalomformáló hatása volt évszázadokon át. Ezt a szerepet később – szerény meglátásom szerint – a zene vette át. (És most nem megyek bele abba, hogy a kettő milyen szorosan összefügghet, illetve függött is nagyon sokáig.) Most leginkább a filmek jelentik a szórakozást az emberek nagy részének, viszont attól tartok, hogy idő közben sikerült elveszteni azt a bizonyos társadalomformáló hatást. Igen, felháborodunk rajta, ha valami botrányos, tehát figyelemfelkeltő hatása van, de  – akármilyen közhelyes is ezt mondani – az egész művészeti ágazat elüzletiesedett. Profitorientálttá vált, amivel önmagában nincsen probléma, viszont a népszerűséget és a pénzt a valódi művészet, az önkifejezés és a társadalmi felelősségvállalás elé helyezték. 

Történt mindez egyfajta kölcsönhatás eredményeképpen: az embereknek kevesebb idejük és kedvük van a művelődésre, a szórakozásra, így szeretnék azt minél intenzívebben, minél gyorsabban megkapni és átélni. (Ezt a vágyat pedig az ipar szívesen ki is elégíti, ezzel viszont elindult egy folyamat, aminek ki tudja, hol a vége.) Egyre inkább azt veszem észre, hogy főleg a fiatalabbak, de a középkorúak körében is egyre kevésbé népszerű az olvasás. 

Egy kezdő írónak éppen ezért sokkal nehezebb dolga van, mint egy fotóművésznek vagy zenésznek: igenis keményen meg kell dolgozni azért, hogy rávegyük az embereket arra, hogy elolvassák az alkotásunkat. Egy novella vagy vers esetében ez még viszonylag könnyebb, hiszen ezek rövidebb terjedelmű irományok, ám egy regénynél már igencsak nehézkessé válik a motiválás. Mennyiből tart meghallgatni egy számot vagy megnézni egy videót? 5-10 perc „legrosszabb” esetben is. Egy képre mennyiből tart ránézni? Egy másodperc. Ha tetszik, tovább nézegetem, majd tovább megyek. 

Ezekkel szemben egy novella (vagy éppen egy regény) elolvasása időtartamát tekintve inkább órákban, mint percekben mérhető. Novellánál nyilván rövidebb ráfordítandó időről van szó, de az sem öt perc, mint mondjuk egy dal meghallgatása.

Ha a hosszútávú eredményeket nézem, akkor viszont egy írónak (globális szinten legalábbis) pénzügyileg nagyobb sikere lehet, mint mondjuk egy fotósnak. Lehet, hogy a fotós képeit nézegetni fogják, de 90%-ban fogalmuk sem lesz arról, hogy ki készítette a képet. Egy zenésznek van talán a legnagyobb esélye a sikerre, hiszen ha berobban, akkor rengeteg pénzt kereshet. Zenészből viszonylag sokan érvényesülni tudnak, legalábbis az írókhoz képest. Ezek a szavak persze csak a két kategória egymással való összehasonlításában érvényesek, hiszen az összes próbálkozót tekintve igen alacsony számú ember jut el odáig, hogy valóban világhírnévre tegyen szert. Mindez persze leginkább az angol nyelvű országokra jellemző. Magyarországon (nyelvi okokból kifolyólag) egy írónak szinte semennyi esélye sincs világhírűvé válni, egy zenésznek talán egy fokkal több, de az is a nullához konvergál. 

Összességében véve az a véleményem, hogy ez egy igencsak nehéz szakma/hobbi/hivatás, ki minek tekinti. Kezdőként talán a legnehezebb. Rengeteg kitartásra és gyakorlásra van szükség. És még akkor sem biztos, hogy bármiféle eredmény is születik majd a kemény munkából.

Back to Top