Az idei év elképesztően hullámzó és vegyes volt. Két nagyon fontos célt is sikerült elérni, de mindkettőt annyi bizonytalanság és frusztráció övezte, hogy bár nyilván roppantul örülök mindkettőnek, a beteljesedésüket megelőző hónapok nem feltétlenül voltak könnyűek.
Az egyik ilyen dolog az volt, hogy végre saját lakásba költöztünk. Hálás vagyok azért, hogy lehetőségünk volt erre és szinte mindennap örülök valami apróságnak (normális méretű hűtő! fürdőkád! külön dolgozószoba! kanapé!). Viszont senkinek sem kívánom azt a közel fél évnyi idegeskedést és frusztrációt, ami a felújítással járt. Április elején kaptuk meg a lakást, és szeptember elején tudtunk beköltözni, de csakis és kizárólag azért, mert azt mondtam, hogy ha törik, ha szakad, költözünk. (Egyébként maga a költözés is egy rémálom volt, mert az egy hónappal korábban lefoglalt költöztetők először elkezdtek variálni az időponttal, onnan pedig már csak lefelé vezetett az út, úgyhogy akármennyire gondosan próbáltunk is felkészülni, végül csak a kényszermegoldások maradtak.)
Ez volt az év egyik nagy kihívása, és bár elsőre nem úgy tűnik, hogy köze van bármiféle írós tevékenységhez, hamarosan kiderül, hogy mivel összecsúsztak a dolgok, nagyon is hatással volt az írásra is.
A másik, ami nagyon meghatározó volt idén, az az, hogy a Könyvmolyképző Kiadó sok-sok évnyi próbálkozás után igent mondott az egyik regényemre. Megjelent a könyv, itt van a polcomon, már többen olvasták is – nemcsak a barátaim, hanem olyanok is, akiket egyáltalán nem ismerek! –, mégis alig hiszem el. Egy több mint tíz éve dédelgetett álom vált valóra.
Az egész egy novellával kezdődött, amit még 2019-ben írtam a kiadó egyik antológiájába, csakhogy nem került be. És mit csinál az író, ha nem kell a novellája a kiadónak? Regényt ír belőle! A Tempus lektorijára vártam 2020 végén, amikor elkezdtem dolgozni Az ellopott kívánságon, korábbi nevén az Ardahan végzetén. Lassan haladtam, hetekre félretettem, aztán 2021 elején kaptam egy egészen jó visszajelzést a Tempusról: nem lett ugyan pozitív a lektorim, de a kiadó már bizalmat szavazott neki annyiban, hogy szerkesztői segítséget ajánlott a kijavításához. Erre még várni kellett, úgyhogy addig is újult erővel belevetettem magamat az írásba, és megszületett az Ardahan végzete, amit 2021 tavaszán beküldtem a kiadónak. Aztán vártam. És vártam. És vártam. És eljött 2022. És még mindig vártam. De már nem annyira sokat, mert január végén a vezető szerkesztő, Varga Bea felvette velem a kapcsolatot a Tempus miatt, és miközben arról beszéltünk, kiderült, hogy pozitív lektorit kapott az Ardahan végzete. Eltelt még pár hónap, mire mindenki rábólintott a kiadónál, és végre megoszthattam mindenkivel a hírt, hogy megjelenik a regény.
Az első probléma a cím volt: a kiadóvezető kérésére egy könnyen megjegyezhető, ütős új címet kellett keresni a regénynek. Erről meséltem már egy kicsit az aranymosásos interjúban, és nem szaporítanám tovább a szót itt is, mert érzem, hogy hosszú lesz ez az évértékelő… A lényeg, hogy új címet kapott a regény, az Ardahan végzetét elfelejtettük, és megszületett Az ellopott kívánság.
A következő probléma a szerkesztésnél volt, és itt lesz lényeges a költözéses történet, amit az elején elmeséltem: sajnos akármennyire próbáltam is ezt elkerülni, összecsúszott a pakolás/költözés/pakolás a szerkesztéssel. Nem fogok hazudni, pokolian nehéz volt, többször félre kellett tennem a munkát is, hogy vállalható időpontra végezzek az átírásokkal. Nem kellett nagyon sok mindenen változtatni, leginkább ki kellett bővíteni a már meglévő szöveget, hogy olvasóként még inkább Ardahanban és Aliya bőrében érezze magát az ember. Úgy érzem, összességében jobb lett a regény, és szerintem a következő történetemnél már sok mindent egyedül is meg fogok tudni oldani, van már egy vezérfonal, ami mentén végig tudok menni a regényen, hogy egy jobb, erősebb kéziratot adhassak majd le a kiadónak.
A szerkesztés közben meghirdettem a borítótervező pályázatot, és elképesztő, hogy milyen sok szuper tervet kaptam. Különösen megdöbbentő volt, hogy mennyien küldtek saját grafikákat. Örökké hálás leszek a rengeteg gyönyörű rajzért és megálmodott borítóért.
A pályázat kapcsán ismerkedtem meg Kocsondi Nellivel munkásságával, és nagy örömömre szolgált, hogy Nelli elvállalta a regény térképének megrajzolását. Számomra mindig rengeteget hozzátesznek a térképek a fantasyregényekhez, és remélem, sikerült kellemes meglepetést szerezni ezzel az olvasóknak.
Az ellopott kívánság alapvetően egy önálló kötet, de elképzelhető, hogy írok még történeteket ebben a világban. Készül már egy novella, illetve van ötletem egy folytatásra, és egy kiegészítő kötetre is. De ezeknek még ülepednie kell, és most egy másik – szintén önálló – történeten dolgozom: egy Piroska és a farkas ihlette young adult fantasyn, tele titkokkal, veszéllyel és vonzalommal. De erről majd később mesélek részletesebben.
Addig is kívánom, hogy a 2023-as év mindenkinek (még) könnyebb, jobb és sikerekben gazdagabb legyen! :)