Ma jó napom volt, írtam 1913 szót. Ez semmit sem jelent önmagában, de úgy érzem, haladok, és amit leírtam, jó volt.
Valamelyik nap láttam ezt a képet Facebookon:
Gyakorlatilag arról szól, hogy ha az ember túl sokat ír, elkalandozik (meg egyébként, teszem hozzá én, ki is éghet), ha viszont nagyon ritkán, akkor kiesik a ritmusból. Napi 1000 szó pont elég arra, hogy ha nem is sokat, de valamennyit azért haladjál.
Én még csak véletlenül sem írok napi 1000 szót, totál összevissza írok, ami nem feltétlenül jó dolog, de talán ha kapok egy kis pozitív visszajelzést, és lesz, ami jobban motiváljon, akkor többet fogok. Vagy nem. Ki tudja.
A következő, 42. fejezet ismét Caleb szemszögéből íródik majd, ezután jön majd egy Alice (43.), egy Caleb (44.), még egy Alice (45.) és végül lezárjuk egy Calebbel. Összesen tehát 46 fejezet lesz. Legalábbis most úgy tűnik.
Van még pár félig kész fejezet a könyv kellős közepén, ha kész leszek a maradék öt fejezettel és ezeket is kipótolom, akkor elkészülök a könyvvel. Ezután jöhet majd a bétáztatás. Izgatottan várom már, egyébként.
Utána pedig indulok az Aranymosáson. Nem hagyom, hogy bármi is eltérítsen idén. NEM HAGYOM. Eddig vártam, tovább nem szabad. Nincs olyan dolog, ami fontosabb lenne annál, hogy végre megmérettessem magam. Bízom a regényben, a történetben, a háttérvilágban, a szereplőkben, a románcban és minden egyébben. Hiszem, hogy én is a 2018-as Aranymosás pályázat győztese lehetek. Ha pedig véletlenül visszautasítanak, elmegyek íróiskolás képzésekre és átírom. És addig írom, amíg el nem fogadják. Mert szeretem ezt a történetet, szeretem ezt a világot, és úgy gondolom, hogy mások is szeretni fogják.
Ámen. :)