Valahogy mindig is sokkal jobban érdekelt az, ami nem lehetséges, mint az, ami igen. A természetfeletti erő, a varázslat… Egy olyan világ, amely nem létezik, amelybe nem juthatok el. Természetes volt az is, hogy ilyen világokról akarok írni.
Éppen úgy, ahogy természetes, hogy ilyen világokról szeretnék olvasni, ilyen világokat szeretnék látni.
Mégis minden egyes alkalommal, amikor egy könyv(sorozat), egy tévésorozat, egy anime, egy akármi véget ér, azt gondolom, hogy csak büntetem magamat. Mert olyan nehéz túllépni azon, hogy vége. Hogy már ennyi sincs, ami elválaszthatna a szürke hétköznapoktól, ettől az üres és földhözragadt világtól. Új világ után kell néznem. Na, nem mintha híján lennénk ilyen történeteknek, véletlenül sem.
De néha elgondolkodom, persze nem komolyan, csak úgy átfut az agyamon, hogy talán akkor lehetnék csak igazán boldog, ha végre elfogadnám azt, ami van, ami elérhető. Nem mintha ez valaha is megtörténne, mert ez egyet jelentene azzal, hogy elzárom a fantáziámat és hogy nem írok többet.