Tricia Levenseller – A szirénkirálynő lánya

Apám hajói ki lesznek szolgáltatva a sziréneknek.Mi érjük el a szigetet elsőként, és a miénk lesz a kincs. Alosa végre teljesíti a küldetését. Megszerezte a legendás elrejtett kincshez vezető térkép mindhárom darabját, ráadásul a kalózok, akik korábban foglyul ejtették, most az ő hajóján raboskodnak. A továbbra is bosszantóan vonzó Riden …

Sarah J. Maas – Föld és vér háza

Köti a vér. Kísérti a vágy.Szabadjára ereszti a sors. Bryce Quinlan nappal kemény munkával, éjszakánként pedig bulizással töltött élete egészen addig tökéletes volt, amíg egy démon meg nem gyilkolta a legjobb barátait, magára hagyva őt a veszteségével és a fájdalmával. A tettes rács mögött ül ugyan, a gyilkosságok mégis folytatódnak, …

Holly Black: The Queen of Nothing – A semmi királynője (A levegő népe 3.)

A hatalmat sokkal könnyebb megragadni, mint megtartani. Jude alaposan megtanulta ezt a leckét, amikor mérhetetlen hatalomért cserébe lemondott a gonosz király, Cardan feletti uralmáról. Tündérfölde száműzött halandó királynéjaként elveszettnek érzi magát, a semmi királynőjének. Ám megfogadja, hogy mindent visszaszerez, amit elvettek tőle. Az esély kétszínű ikertestvére, a szintén halandó Taryn …

Danielle Girard – Kimetszett igazság (Dr. Schwartzman 2.)

Életeket mentett. Miért oltották hát ki az övét? A halottkém dr. Annabelle Schwartzmannak nem szokása tétlenül ücsörögni, éppen ezért egy újabb gyilkosság helyszínére tart, pedig még lábadozik a kemoterápia után. Mindkét mellének eltávolítását követően szeretne a munkájába temetkezni, ami nem éppen leányálom, ám Schwartzmant megnyugtatja az alapos és aprólékos munka. …

Vic James – Sötét város (Sötét képességek 2.)

Egy korrupt város. Tele sötét hatalomvággyal. Luke fogságba került, elítélték egy gyilkosságért, amit nem ő követett el. Abi szökevénnyé vált, kétségbeesetten próbálja kiszabadítani az öccsét, mielőtt a mágia megtöri. Azonban ahogy a Jardine család egyre szorosabban fogja a forrongó Nagy-Britanniát, a testvérpár olyasmivel kénytelen szembenézni, ami túlmutat a személyes küzdelmükön. …

Marissa Meyer: Cress (Holdbéli krónikák 3.)

Amikor Cinder, Thorne kapitány, Scarlet és Farkas Cress kiszabadítására irányuló merész küldetése félresiklik, a csapat szétválik. Cress végre kiszabadul, ám ezért súlyos árat kell fizetnie. Mindeközben Levana királynőt semmi sem állíthatja meg abban, hogy feleségül menjen Kai császárhoz. Még a jövőben is akadnak bajba jutott hölgyek…(Mert néha még a legerősebbeket …

Back to Top