Tempus Diaries – 18. fejezet

Ma is rengeteget haladtam.

Írtam egy vázlatot kézzel, aztán szépen kidekoráltam. Sokat segített, valahogy jobban átláttam így, mint a dokumentumban a számítógép képernyőjén.

Sok mindent kidobáltam, egész fejezetek mentek a kukába, mert nem lendítették előre a cselekményt, nem kapcsolódtak hozzá szervesen. Igyekszem kiküszöbölni az ilyesmit. Legközelebb remélhetőleg okosabb leszek, és a következő regényemben nem is lesz ilyesmi. :)

Fontosabb elvégzendő feladatok az első részben:

  • újraírni a 10. fejezetet
  • megírni az újonnan bekerülő 23. fejezetet
  • átalakítani a 20. fejezetet
  • egységesíteni a fennmaradó fejezeteket, amelyekre eddig nem került sor (12., 14-19., 21., 23. fejezet)

A legutolsó pont a legkevésbé időigényes dolog, szóval soknak tűnik (sok is!), de nem kivitelezhetetlen.

 

A baj ezután jön majd, amikor a második részen kell majd dolgoznom, ott ugyanis nem feltétlenül tudom, mit hogyan írjak át. De one step at a time, egyelőre az első résszel foglalkozom.

 

És vészesen közeleg a leadási határidő, kevesebb, mint egy hónap van hátra. Hála a jó égnek, hogy kitolták január 15-re.

Back to Top