Elkezdődött a bétáztatás folyamata. Az első, aki elejétől a végéig elolvasta, az anyukám volt. Ne nevess! Tudom, általában hiba olyan emberrel olvastatni, aki nagyon szeret bennünket, mert félő, hogy nem tud objektív véleményt mondani. Szerencsére anyára ez nem jellemző, most is felsorolta szépen, hogy milyen negatívumokat talált benne, min kellene változtatni, és egy valamit már át is írtam. Ezt a javított verziót küldtem el a többieknek, és bár tegnap posztoltam a bétakeresős csoportban, hogy lenne ez a könyv, rögtön ketten is jelentkeztek, akik közül az egyik alaposan kielemezte nekem az első fejezetet, szuper tanácsokat adott, a másik béta pedig már az egész könyvet(!) elolvasta. Tőle is hasznos kritikát kaptam, egy része egybe vágott azzal, amit anya mondott, és volt olyan kérdés is, ami miatt újragondoltam egy régi problémát (nevezetesen: ha időutazunk, találkozhatunk-e saját magunkkal, vagy mindenkiből csak egy lehet?).
Eddig összességében pozitív a feedback, és ez elmondhatatlan örömmel tölt el, mert sokszor nagyon elkámpicsorodik az ember. A kritika nyomán forogni kezdtek a fogaskerekek az agyamban, próbáltam helyretenni két olyan szereplőt, akik anya kifejezésével élve csak úgy „lógtak a levegőben”. És akkor jött az aha! élmény. Beugrott a megoldás, motivációt adott a szereplőknek, elmélyítette, érthetőbbé tette őket. Olyan érzés volt, mint amikor hirtelen a helyére kerül egy puzzledarab. Tökéletesen illeszkedik a történet szövetébe, eddig nem látok hibát az elméletben. (Persze, az olvasók mindenre felfigyelnek, de ez már a jövő zenéje. :) )