Nagyon régóta nem írtam. Egész konkrétan decemberben írtam utoljára. Pár hete elkezdtem átírni az első pár fejezetet, egy olyan változást vittem fel, amit már régóta szerettem volna, de azt is csak azért, hogy alkalomadtán a megfelelő verziót küldhessem el bétázásra.
Viszont éreztem, hogy ez így nem jó. Hogy hiányzik valami az életemből. És tegnap végre rávettem magam, leültem írni. Csodálatos érzés volt. Mondtam is valakinek, hogy milyen jó kedvem kerekedett tőle, hogy az írás boldoggá tesz.
Hogy a regényről is ejtsek pár szót: kezdenek összeérni a szálak. Végre megtudjuk, hogy ki a regény elején megismert, csupán villanásnyi időre feltűnt szereplő, és hogyan fonódik össze az élete a többiekével. Közeleg a végkifejlet.
És egy fejezettel több lesz, mint amennyit terveztem. Eddig úgy volt, hogy 45 fejezet lesz, de egyszerűen nem fért bele a mondandóm egy fejezetbe, úgyhogy kettő lett belőle, így most úgy tűnik, összesen 46 fejezetből fog állni a regény. Szeretem, amikor így alakul. Amikor van mit mesélni. De az sem zavar, amikor két fejezetből egyet kell csinálnom.