A múlt héten tönkrement a winchesterem, amin az összes sulis dolgom, fordításom és írásom volt. A legtöbb dolgot meg tudtam szerezni régi mentésekből, illetve e-mailekből, de egy fontos dolog elveszett: a Tempus kidolgozott cselekményvázlata.
Annyi gondolatom volt a cselekménnyel, a szereplőkkel kapcsolatban, de így, hogy elveszett a „fejezetről fejezetre” táblázatom, nagyon elkeseredtem, és nem írtam újra. Van viszont egy füzetem, amibe most már a regény és novellaötleteimet fogom írni, illetve ki is fogok nyomtatni dolgokat, hogy biztosan meglegyenek. Ebbe azért jegyzetelgettem közben. De nem is ez a lényeg…
Tegnap elkezdtem nézni a Continuum utolsó évadának hátralévő részeit, és ez valahogy beindította a fantáziámat, visszaadta a munkakedvemet. És bár előtte elég nyomott hangulatban voltam, mire végeztem a jegyzet újraírásával, már sokkal, de sokkal jobban éreztem magam. Most megint van hova nyúlni, van mire támaszkodni. Szuper, biztonságot adó érzés.
Nem, nem lett pontosan ugyanolyan, mint volt, de ez talán nem is baj. Remélem, hogy így jobb, mint úgy lett volna.
Nehezen írom meg ezt a bejegyzés, rengeteg gondolat kavarog a fejemben, egy kicsit káosz van idebent.