Bloodlust 14. részlet

Készül a Bloodlust 14. része. Addig is itt egy részlet, amelyet tegnap pötyögtem le:

„Képtelen voltam kiverni a fejemből a történteket. Nem telt el egyetlen nap sem anélkül, hogy ne gondoltam volna rá az óta, hogy megpillantottam a jövőt, amelynek be nem következtében csupán reménykedhettem. 

Tudtam, hogy nem dönthetek helyette. Hogy amint elmagyaráztam az összes gondolatot, az összes érzést, amelyek néha kristálytisztán, néha pedig meglehetősen homályosan kavarogtak bennem, már nem tehetek semmit. 

Megpróbáltam felnyitni a szemét, azonban a csaták, amelyeket vív, nem az én harcaim. Nem igazán. Volt idő, hogy vállt vállnak vetve küzdöttünk egymás mellett. Néha győztünk, néha pedig együtt kellett szembenéznünk a kudarccal s feltápászkodni a sárból. 

Azonban az utóbbi hónapok eseményei rengeteg mindent megváltoztattak. 

Nem búcsúztunk el. Nem mondtuk ki azt, amit mindketten tudtunk. Inkább leszegett fejjel, könnyáztatta szemmel bámultuk a semmit, miközben igyekeztünk valahogyan befedni azt a tátongó űrt – a veszteség fájdalmát – a mellkasunkban. 

Így történt. Ennyi volt. 

Nem magasztos pillanat volt, az eszmék diadala. Csupán fájdalom, üresség és magány.”

Back to Top