„Egy könyvet megírni mindig nehéz munka. Sokkal könnyebb új ötleteken gondolkodni. Elérsz a kézirat feléhez és azt fogod gondolni, hogy „Ó, ez túl nehéz! Azt hiszem, inkább belekezdek egy másik könyvbe, az majd könnyebb lesz.” NE TEDD! Az az új könyv sem lesz könnyebb semmivel.”
Rick Riordan
Nemrég akadtam rá erre az idézetre Facebookon. Milyen érdekes, hogy így „megtalált” ez a pár mondat. Pontosan ez a probléma jelentkezett nálam is nemrég.
Csak sajnos én nem fogadtam meg Rick Riordan tanácsát és belekezdtem már rengeteg mindenbe. Viszont valahogy mindent olyan nehéz írni mostanában. Sokkal könnyebb új ötleteken gondolkodni, új világokat kitalálni, mint leülni és megírni azt, ami megvan.
Ebbe persze nálam az is belejátszik, hogy én inkább az élethelyzetek, az érzelmek ábrázolásában vagyok jó. Abban, hogy egy koherens történetet kitaláljak a regényeimhez… Na, az sokkal nehezebb. De adjatok egy kész helyzetet és olyan gyönyörűen leírom, hogy mit érezhet az adott ember, hogy öröm lesz olvasni. A világot könnyű megteremtenem. De valahogy mindig túl egyszerűnek/túl bonyolultnak/túl ilyennek/túl olyannak érzem a történetet.
És tanulván az előző regényemnél elkövetett hibákból, most szeretnék mindent előre megtervezni, nem pedig „ahogy esik, úgy puffan” módra írni meg bizonyos részeket. Attól lett olyan, amilyen. Ez az első regényem leggyengébb pontja. A legnagyobb hiba, amit elkövettem az írása közben.
De hiába, nem állnak még össze a fejemben ennyire a dolgok… Több idő kell. Sok idő kell. Olyan idő kellene, amelyet arra fordíthatok, hogy írjak, nem pedig aggódom valami más miatt vagy lefoglalja az időmet az egyetem.
Valahogy meg kéne tanulnom jobban kihasználni az időmet.