Talán ami a legfontosabb egy író életében, az a támogatás. Ha az nincs, akkor bizony igazán nehézkessé válik a folytatás. Engem nem támogatnak. Bár, talán ez nem is a legmegfelelőbb kifejezés. Mert elméletben megvan a támogatás. Csak gyakorlatban nincs.
Senki sem akarja elolvasni, amit írok. Senkit sem érdekel, hogy írok-e épp. Senkit sem érdekel, hogy mit csinálok. Az se érdekelne senkit sem, ha nem folytatnám.
És így…. Nehéz. Talán ezért is érzem azt, hogy feladtam lélekben már a harcot, amikor igazából még bele sem kezdtem. Mert talán nincs is értelme belekezdeni. Szélmalomharcot vívni… Minek? Arra ott van Don Quijote. Én ahhoz már túlságosan felnőttem és „kiégtem”, hogy ilyesmiben higgyek.